Az Omega szövegírói
Az Élő Omega Facebook oldalunk egyik célja, hogy az Omega történetét mélyebben feltárjuk, bemutassunk olyan képeket, cikkeket, történeteket, hangzóanyagokat, videókat, amik azelőtt nem jutottak el szélesebb körben a közönséghez. Ezúttal egy újabb munkákkal jelentkezünk: az Omega dalszövegíróit vesszük sorra a teljesség igényével, számos saját készítésű interjúval.
Eddig egyetlen olyan listával sem találkoztunk, ami legalább felsorolásszerűen, hiánytalanul tartalmazta volna az Omega dalszövegíróit. A legmeghatározóbbakat, Adamis Annát, Sülyi Pétert, Bródy Jánost ("leánykori nevén" Várszegi Gábort) és Trunkos Andrást már ismerjük. De hányan vannak, akiket egyáltalán nem? És hány olyan, akit legfeljebb csak névről, de fogalmunk sincs róla, kicsoda, vagy hogyan került az Omegához?
Hogyan lehet például az, hogy napjaink egyik ismert tévés-rádiós személyisége, színházigazgató, színész, rendező Verebes István egyetlen egy szöveget írt még a '60-as években az Omegának? Ki az az Ambrózy István, akinek a nevét jól ismerjük a 13-as lemezről, aki többek közt a közönség kedvenc Hajnali óceán szövegét is írta, mégsem tudunk róla semmit? Azt vajon hányan tudják, hogy Ronnie James Dio, Ritchie Blackmore, Chris Norman, Joe Cocker és John Mayall egykori zenésztársa is írt az Omegának szövegeket? És vajon ki lehet az a szövegíró, akit pedofília és szexuális zaklatás miatt elítéltek, és a börtönben öngyilkos lett? Ki az a hölgy, aki egy komplett albumot írt az Omegának, viszont a neve ezidáig soha nem hangzott el?
Minderre, és még számos más kérdésre választ ad sorozatunk! Akit csak tudtunk, megkerestünk és interjút készítettünk vele. Sajnos nem vállalta mindenki, néhányan már nem is élnek, de összességében így is egy kerek képet kapunk az Omega dalszövegíróiról.
Jó szórakozást hozzá!
4. Adamis Anna
8. Sülyi Péter
9. Sülyi Péter - Curriculum vitae
10. Sülyi Péter - interjú 2012-ből
11. Sülyi Péter - interjúnk 2020-ból
12. Kóbor János
13. Várszegi Gábor és Bródy János
14. Tony Carey
15. Ambrózy István
16. Ambrózy István - interjúnk 2020-ból
17. Trunkos András
18. Trunkos András - interjú 1993-ból
19. Edwin Balogh és Horváth Attila
20. Edwin Balogh - interjúnk 2020-ból
21. A német szövegírók
22. Interjú Elefánttal
23. Akikről és amikről még szólni kell...